Latin-Amerika lelke

2018.01.19.

Index

Tavaly nyáron azért mentem vissza Kubába, hogy az első fotósprojektemet, a Waiting for Obama címűt folytassam. Kíváncsi voltam, mi változott a Barack Obama történelmi látogatása utáni évben a karibi szigetországban. Kolumbiába is másodjára mentem vissza tavaly, de most először kamerával a kezemben, és nemcsak a kedvenc íróm, Gabriel García Márquez, hanem a kolumbiai esőerdőben élő indiánok miatt is. Célom volt, hogy megtapasztaljak és meg is mutassak valamit az ő bölcsességükből. Szerintem ezek a közösségek, a természettel harmóniában élő emberek tudnak valamit, amit a nyugati civilizációban élők közül sokan már elfelejtettek vagy elveszítettek.


Szűcs Péter fotókiállítása január 26 és március 8 között látható a Hadikban. 

Dél - Amerika szerintem jelenleg a világ egyik figyelemreméltó pontja. Elsősorban azért, mert szívvel és lélekkel teli, és ez már csak kevés helyen van így a világban. Az alkotáshoz pedig talán ezekből kell a legtöbb. Minden más jön magától, ha az ember az igazat mondja vagy mutatja.

Fotó: Szűcs Péter