A menő dizájnbútort miért ne készíthetné egy autista?

auti 328  DSC8836
2016.04.02. 12:33
Van egy műhely Miskolcon, ahol őrületesen menő bútorokat és lakáskiegészítőket gyártanak fából és fűzfavesszőből. Rusztikus ülőkéket, strapabíró és letisztult formavilágú padokat, éjjeliszekrényeket, modern asztalokat, gereblyéket és szőnyegeket. Amellett, hogy a tárgyak bármelyik népszerű dizájnboltban megállnák a helyüket, sokat emel az értékükön, hogy alkotóik mindegyike autizmussal él. Április másodika az autizmus világnapja, ezen a napon a Miskolci Autista Alapítványt és a MAACRAFT nevű projektjüket mutatjuk be, ami amellett, hogy menő dizájnbrand, terápiás tevékenység, még bevételi forrás is az alapítványnak.

Gabit leginkább az asztrológia és a bolygók mozgásai foglalkoztatják. Szobájában egy legomakett segítségével modellezi az idő múlásával együtt járó évszakos fény- és növényzetbeli változásokat. Zsolti kizárólag olyan evőeszközökkel szeret enni, amiknek nem kerek a vége. Nóri imád rajzolni, képeinek szereplői a körülötte élők, az ismerősök, barátok, de ételek és személyes tárgyak ábrázolásai is foglalkoztatják. Mindannyian autizmussal élnek, és a Miskolci Autista Alapítvány (MAA) otthonának lakói. 

Az autizmus egy genetikai hátterű viselkedési zavar, ami az érzékelésben, szocializációban és a viselkedésben észlelhető különbségekben jelentkezik.

Az autizmussal élők állapota rendkívül sokrétű: a spektrum egyik végén a napi szintű ellátásra szoruló, gyakran nem beszélő, a másikon pedig a jól funkcionáló – a társadalomba valamilyen szinten beilleszkedni képes – aspergeres emberek találhatók.

A Miskolci Autista Alapítvány 1992 óta működik, miskolci és Miskolc környéki autista gyerekek szülei hozták létre azért, hogy gyerekeiknek védett környezetet, elhelyezést, teljes körű ellátást, képzési és foglalkoztatási lehetőséget biztosítsanak. Az alapítvány lakóotthonában 50 autizmussal vagy fogyatékossággal élő fiatal felnőtt él, és a napköziotthonban pedig 15 olyan fiatalról gondoskodnak, akik a környéken élnek, családjukkal. A terápiás foglalkozások mellett az itt lakóknak és ide járóknak szabadidős és közösségi elfoglaltságokat, kulturális- és sportprogramokat, szórakozási lehetőséget is biztosít a 25 fős szakmai stáb.

A lakóotthonban mindenkinek egyedi igényei alapján alakítják ki a lakóterét. Van, aki egyedül, mások ketten vagy hárman élnek egy szobában. Mindenhol piktogramok, képi segítő eszközök mutatják be a napi teendők közötti eligazodást a lakóknak, akik közül sokan párkapcsolatban élnek.

Az otthon egy hosszú túrákra alkalmas erdőség mellé épült, és a lakóknak saját tornatermük is van, ami állandó helyszíne a napi mozgásfejlesztésnek, kutyás terápiának és zenés készségfejlesztésnek. Az itt élő autista emberek képességeik és kedvük függvényében részt vesznek a ház körüli munkákban, így

a segítő személyzet és az autista fiatalok között nincs éles határvonal, így mindenki egyaránt a közösség tagjának érezheti magát,

mondja Szalkai Dániel, a MAACRAFT programvezetője.

Több egészen különleges program zajlik éppen az alapítványnál, ezek közül csak egy a MAACRAFT szociális műhely és kertészet. Itt az autizmussal élő és értelmi sérült fiatalok dizájnerekkel és konduktorokkal dolgoznak együtt csapatmunkában, egymás képességeit kiegészítve készítenek minőségi bútorokat, szőtteseket és fonott termékeket.

A magas minőségű áruk értékesítésével a sérült fiatal munkavállaló jövedelemre is szert tehet, a munka során pedig fejleszti képességeit. A program célja a rehabilitáció mellett az, hogy a sérült fiatal munkavállalók szerethető termékeket állítsanak elő, amikkel megmutathatják, hogy ők is értékes részei a társadalomnak. „A MAACRAFT több mint egy dizájn márka. A program az autista emberek megítélésének javításáért működik; célja, hogy egy perspektivikus lehetőséget nyújtson ezen hátrányos helyzetű emberek számára. Egy értékteremtő folyamat sokban hozzájárulhat egy társadalmi problémakör megítélésének javításában és elfogadhatóvá tehet periférikus csoportokat” – írják a program sajtóanyagában.

Az alapítványnak kertészete is van, aminek egyik fele fűszerkert, ez a szenzoros és aromaterápiák mellett állandó fűszer és gyógynövénytermést biztosít. Ezen kívül fóliasátrak és veteményeskertek is vannak, ahol a lakók dolgoznak, a termények egy részét pedig az étkeztetésre fordítják. A maradékot értékesítik, így támogatják saját közösségüket. A MAACRAFT kertészetének gondozása és a termények feldolgozása is csapatmunkában történik a fűszer- és gyógynövényekből pedig delikátesz termékek készülnek, mondja Szalkai Dániel.

5 fontos pont az autista emberek érzékeléséről

 
  1. A nem autisták képtelenek pusztán nyers valóságában értelmezni a világot, anélkül, hogy a gondolkodó agyuk beleavatkozna az értelmezési folyamatokba. Viszont az autistáknak sokszor az olyan, mindennapi tájékozódást segítő rendszerek dekódolása is problémát okozhat, mint a perspektíva. Így lehet az, hogy egy térben közeledő személy látszólag méretében növekszik.
  2. Sok példa támasztja alá, hogy az autizmussal élők képtelenek kiszűrni, hogy melyik információ tartozik az előtérhez és melyik a háttérhez. Gyakran nem tudnak különbséget tenni a releváns és irreleváns ingerek között, és gyakran problémát okoz az is, hogy az általuk tapasztalt teljes képet darabokra, részleteiben elemzett egységekre osszák. Emiatt egyrészt sokkal pontosabbak az információ felfogásában, és sokkal több adatot gyűjtenek be. Másrészt viszont nem tudják egyszerre feldolgozni ezt a nagy mennyiségű szűretlen információt. Sok kiemelkedő képességű autista ezért képes például emlékezetből városok teljes látképét lerajzolni. Ugyanez a típusú észlelés azonban sokszor megterhelő, ami torzíthatja az ingerfeldolgozást, töredezetté teheti az értelmes jelentést, vagy hiper- illetve hipoérzékenységet okozhat.
  3. Amikor túl sok információt kellene egyszerre feldolgozni, az autizmussal élők sokszor egészen más, értelmezésre váró egységekre bontják fel a tapasztaltakat. Így egy ember azonos lehet egy illattal, egy hangszínnel, mozgásformával, vagy arcuk, testük egy egészen apró részletével. Az ilyen, töredezett észlelés miatt fordulhat elő, hogy az autistáknak több időre van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a változó környezethez. 
  4. Az autisták érzékszervei gyakran túlságosan, vagy túlságosan kevéssé érzékenyen működnek. Ez mindegyik érzékszervüket másképpen is érintheti. Egy hiperérzékeny látással élő autista számára például már a levegőben szálló szöszök, porszemek képesek a látvány fő elemét képezni, amíg egy hiperérzékeny hallású autista másoknál jóval előbb hallja meg, ha valaki mondjuk, kocsival érkezik. A hipoérzékeny hallás ezzel szemben azzal járhat, hogy az autista keresi, és kedveli például az erős hangokat.
  5. Bizonyos ingerek által kiváltott izgalom odáig fokozódhat, hogy valaki annyira elvész az ingerekben, hogy együtt rezonál, azonosul velük. Ez az élmény, különböző színekkel, illatokkal való eggyé válás beszámolók alapján “mámorító, nagyon eleven érzés”.

Bartha Máté egy különleges vizuális sorozatban örökítette meg a fiatalok életét, dolgos hétköznapjait. A fotó és videó sorozattal a tavasz folyamán az érdeklődők több budapesti helyszínen találkozhatnak. Erről több információt megtalálhatnak a Maacraft Facebook-oldalán.