Párizs és a világ két hét múlva visszakapja ikonikus épületét, a Notre Dame-ot

2024.11.22.

Index

December 7-én hivatalos ceremónia keretében adják át, másnaptól pedig már a nagyközönség is látogathatja Párizs egyik ikonikus épületét, a Notre Dame székesegyházat. Egyelőre továbbra is ingyen. A kultikus épületet 2019. április közepén tűzvész sújtotta, és okozott benne komoly károkat, az öt és fél évig tartó teljes rekonstrukcióra fordított összeg nagysága elérte a 700 millió eurót. Miközben a világ az újbóli megnyitásra figyel – Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a Notre-Dame előtti téren, Monsignore Laurent Ulrich, Párizs érseke pedig hívők társaságában az egyház képviseletében veszi ismét birtokba –, a cikkek már közben arról is szólnak: a kulturális miniszter a jövőben belépődíjat szedne, amelyet aztán vallási épületek felújítására fordítana. Tekintve, hogy az üzemeltetők éves szinten 15 millió látogatóval számolnak, az jelentős (a tervezett belépődíj 5 euró lenne), nagyon komoly bevételi forrás lehetne.

Ajánlóképek