Tíz nap alatt gyalog a Balaton körül

2018.05.24.

Index

2017 februárjában három barátnő elhatározta, hogy tíz nap alatt körbesétálja a Balatont: Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna régóta dolgoznak együtt, az újévi fogadalmak mellé jött a balatoni gyaloglás ötlete is, amit Balaton Camino névre kereszteltek. Mivel mindannyian imádják a Balatont, nagyon szerették volna végigjárni télen is, amikor teljesen más arcát mutatja a környék. Akkor csak hárman sétáltak, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy szerveztek egy tavaszi túrát is, hogy mások is tudjanak csatlakozni hozzájuk. És jöttek is rengetegen, hétvégén volt, hogy 45-en sétáltak együtt, de 15 ember az esős hétköznapokon is összegyűlik. „Van aki csak egy napra jött, és nyolc napot marad, de sokan csak egy napra csatlakoznak, főleg a helybeliek. Azt nagyon szeretjük, mert ők más szemszögből nézik a környéket, és mesélnek olyan dolgokat, amiket amúgy nem tudnánk meg”- mondja Budavári Dóri, a Balaton Camino egyik szervezője. Orbán Péter helyi fotós, aki többek között a káptalantóti piacon árulja a képeit, szintén csatlakozott egy napra a Balaton Caminóhoz, és közben készítette a csapatról és a tájról az itt látható drón felvételeket.

A tíz napos gyaloglás vasárnap ér majd véget, a balatonakarattyai magasparton, terveik szerint éppen naplementében, ahová szintén várják a csatlakozókat.

Fotó: Orbán Péter