Elbúcsúztak Tordy Gézától, a nemzet színészétől

2024.04.18.

Index

A Farkasréti temetőben csütörtökön kora délután elbúcsúztak Tordy Gézától. A Nemzet Színésze, a Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész március 30-án, 85 éves korában halt meg.

Tordy Géza már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének, 1956-ban felvették a főiskolára. Karrierjét Kaposváron kezdte, majd Szegedre került, 21 évesen pedig a Vígszínház tagja lett. A Madách Színházhoz 1963 és 1967 között kötötte a szerződése, aztán visszatért a Vígszínházhoz.

Rendezett a veszprémi Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban a prózai tagozat művészeti vezetője volt, később a Budapesti Kamaraszínház főrendezője, és évtizedekig oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Művészete elismeréseként 1970-ben és 1977-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, a Kossuth-díjat 1991-ben vehette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is megkapta, az utóbbit elsőként neki ítélték oda. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is beválasztották 2005-ben, három évvel később a Nemzet Színésze lett, 2011-ben Prima Primissima díjat kapott.

Fotó: Papajcisk Péter / Index