Fekete András 20 éve rendszeresen látogatja a mohácsi busójárást. "Az 1999-es busójárás meghatározó élmény volt. Előző nap az országot elborította a hó, sok út járhatatlan volt. A buszok jártak ugyan, de sokan a hóhelyzet miatt inkább nem kockáztattak, így a szokásosnál jóval kevesebb volt a turista Mohácson. Cserébe jóval magasabb volt az egy főre eső busók száma. Az első alkalommal nem fotóztam sokat, inkább átéltem az ünnepséget. Onnantól amikor tehettem, elmentem a busójárásra" – mesélte Fekete András. Ebből a közel húsz éves anyagból lett egy kiállítás, amelyet most először Moszkvában a Klasszikus Fotó Galéria fogadott be, ahol március végéig látható.
"A busójárás nálam a meseszerűség, a misztika és a karnevál hangulatán keresztül jelenik meg. Ezt kerestem, ezt fotóztam, kevésbé törekedtem etnográfiai szempontokra. A szereplők, mint egy rég elfeledett meséből lépnének elő: egy hercegnő és egy kéményseprő, fiatal hercegek, szépséges leányzók, boszorkányok és krampuszok, hatalmas szörnyetegek szarvakkal, báránybundában, kereplőkkel és fabuzogányyokkal. Ez az időszak a télbúcsúztatásról szól, a Busók ijesztő külsejükkel és hangoskodásukkal elűzik a telet, a rossz időt, hogy végre tavasz legyen, hogy újraéledjen a természet. A nap végén a főtéren egy hatalmas máglyán égetnek el egy koporsót, mely a telet szimbolizalja, szól a zene és az emberek a busókkal karöltve a máglyát körbetáncolják, ezzel lezárul a tél."
A hódoltság vége után érkeznek a sokác, szerb és német betelepülők. A 20. század fordulóján a város 14 ezer lakójának fele magyar, 3 ezer német, akik mellett szerbek, horvátok és sokácok éltek. 1910-ben a várost 17 ezren lakták, épp annyian, amennyien ma is.
Fotó: Fekete Andárs
