Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
Figyelmeztetést adtak ki.
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
Nem csitul a botrány Mike Waltz körül.
Gyorsan határozott az osztrák istálló.
Siessen, ha szeretne még egy utolsó látogatást tenni a bezárás előtt!
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
Sergio Alfieri szerint több kritikus pillanat is volt a szentatya kezelése alatt.
Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.
A sziget biztonsági helyzetét vizsgálják.
„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”
A támadásokkal nem fognak felhagyni addig, amíg a gázai háború véget nem ér.
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
Az Andor második, egyben utolsó évada is bővelkedni fog az izgalmakban.
„Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.”
Az EU-ban eddig csak Svédországban volt hasonló.
Az Egyesült Államok egy lépéssel mások előtt szeretne járni a világűrben.
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
Doktor Miniszterelnök Úr imádja a 80–20-as ügyeket.
Sorozatban negyedszer, összesen hetedik alkalommal jutott ki a mundialra.
A Nemzetek Ligája-osztályozó végjátékára állt be.
A lapok szerint ötéves szerződést köt a távozó futballista.
Az U19-es válogatottunk győzelemmel zárta az elitkört.
Harry Kane beérte Klosét, az Európa-bajnoki döntős repülőrajtot vett a világbajnoki selejtezőkön.
A Tisza Párt elnöke Hegyvidéken mérettetné meg magát Orbán Viktor választókerületében.
A Kutyapárt társelnöke komoly döntést hozott.
A bilincs is lekerül.
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
Egy forgalmas útkereszteződésben szakadt be az aszfalt.
Megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
Ezzel szeretnék leváltani a papírokkal nem rendelkező munkavállalókat.
Lejtőre kerültek az árak.
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
Az autó sofőrje csaknem álló helyzetbe lassította a mögötte haladókat a pályán.
A vád a fogyasztók megtévesztése.
Milyen a budapesti divat, és milyen különbségek figyelhetők meg vidék és város között?
Videón mutatjuk: Nem az, amire számítasz!
A cicák sok huncutságra képesek, pláne, ha nincs otthon a gazdi. Ám bizonyos dolgok károsak az egészségükre.
A videó röviden és tömören foglalja össze, mi a különbség egy őrző-védő és egy terelőkutya között.
Valóban ő lenne a "jó milliárdos" megtestesítője?
Megelégelte a filmipar övezte szokásjogot és szexizmust
"Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire."
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
Mivé alakul át a világunk?
Mennyire kell félnie a bankoknak a következő években?
Az autózásban is el lehet spórolni dolgokat, de könnyen visszaüthet, ha rutinból parkolunk.
Egy Inster alapú versenyautóról mutatott néhány kedvcsináló képet a Hyundai.
Óriási gyártóbázis épít a BYD. Már most 60 ezren dolgoznak, élnek ott, de 200 ezerre növelhetik majd a létszámot.
Egy szivárogtatás szerint három különböző méretben kezdik meg a híres V8-as motorok gyártását.
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak.
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
Egy olyan szellemfotózással foglalkozó társaságot mutatunk be, akik az 1900-as években nagy hírnévre tettek szert.
Ennek nem kell így lennie.
Tovább csökkent 2024-ben az állandó lakosok száma Magyarországon, de a változás mértéke településenként eltérő tempójú volt.
Hogyan finanszírozhatja egy fiatal pár első közös otthonát támogatásokkal és hitelekkel? Mennyi önerőt kell gyűjteniük? Mekkora törlesztőre számíthatnak?
Egy-egy kiemelés alkalmazásával még több érdeklődő figyelmét ragadhatod meg, akár magánszemélyként, akár kereskedőként hirdetsz.
Megkérdeztük a kormányhivatalt, lehet-e CSOK-os lakcím mellett tartózkodási helyünk a kiszemelt óvoda, iskola körzetében. Itt a válasz!
A változó piacon az ügyfelek segítségére lehetnek a nagy tapasztalattal rendelkező ingatlanközvetítők - a Partner Program segít választani.
Mutatjuk a jelzáloghitel-elengedés feltételeit az igénylőkre , gyermekekre, illetve a hitelre vonatkozó követelményeket, és az igénylés folyamatát.